Szalmás Attila – Fátylak mögött

Fátylak mögött

Bükkösi Tamás nyűgösen fészkelődött az íróasztalánál. A home office munkaállomás fekélyként foglalta el a nagyobbik szoba közepét a kétszobás lakásban. Reggel hat óra felé járt, a társasház és a város ébredezett. Már csak tíz perc volt hátra a tizenkét órás műszakból. Két nappali műszak után két éjszakai, hattól hatig, közötte egy nap szünet. Szabad napok jönnek végre. Ám azt meg kell néznie, hogy mennyi, mert az utóbbi időben nagyon keverte őket, ezért a telefonjába és a fali táblára is felírta ezeket. Ám így is voltak kavarodások, mivel a napokat, hétvégéket régóta nem érzékelte. A szünnapokon a két monitort meg a laptopot látni sem akarja. Talán végre le fogja takarni őket egy lepedővel. Már régóta tervezi, de nem tette meg eddig, pedig a lepedő elő volt készítve, ki tudja, mióta. A váltótársa szerencsére pontos volt és hat órakor átvette a műszakot. Tamás felállt, lomhán kitárta az ablakot és a konyhapulthoz ment szűrt vízért. Ivott, aztán leült a kanapéra és csak bámult maga elé. Perceken át. Fáradtnak érezte magát és fázott, míg a kinti, reggeli fények és hangok egészen mást mondtak a szervezetének. Gyakoriak voltak ezek a révedések és mások is észrevették már. Egyik régi barátja egyszer a váltott műszakok káros mentális hatásairól kezdett beszélni. Nagyon rosszul érintette Tamást ez az okoskodás. Ő is tudta, hogy valami nincsen rendben, de mindig elhessegette ezeket a kétségeket. Öt éve, amikor Tamás megkapta ezt az állást nagyon örült. Mostanra bedarálta őt, kiégett, viszont a pénz jó volt, elő is léptették, úgy érezte, lett belőle valaki. Felkelt a kanapéról és kávét kezdett csinálni, de rádöbbent, hogy hülyeség, mert aludni készül. Az ablakból a reggeli forgalom egyre erősödő hangjait lehetett hallani. Be is csukta az ablakot és gyors mozdulatokkal a szomszéd szobában lévő ágyra feküdt. Telefonja a közelben volt az ébresztés miatt, szemfedő a szemén, füldugó a füleiben.

Hívásra ébredt, délelőtt tíz óra múlt. Tamás átkozódott. Repülő üzemmódra kellett volna állítsa, de elfelejtette. Ismeretlen számot látott, felvette. Egy futár volt. Csomagot hoz, pár perc múlva érkezik. András arra kérte, hogy tegye le az ajtaja elé. Egyáltalán nem akart senkivel sem találkozni, főleg nem kómásan, pizsamában. Kivette a füldugót és hallgatódzni kezdett. Nem hagyhatja sokáig a csomagot az ajtó előtt, még valamelyik szomszéd elviszi. Nem is emlékezett mi lehet az, mert ritkán rendel. Beugrott, fehérjepor gyúráshoz. A gyúrás nagyon fontos volt neki. Attól mindig egyenesbe jött, bár most azt sem tudta, mikorra tervezte az edzést. Ezen fennakadt csöppet, de majd kitalálja, ha kialudta magát. Gyors lépteket és csattanást hallott a lépcsőházból. A futár volt. Tamás kimászott az ágyból és pár lépés után kinyitotta a bejárati ajtót, majd a lábtörlőről felvette a csomagot. Igen, a fehérje volt. Az ajtóban állva maradt és megint hosszan bámult. Hosszan és üresen. Azt vette észre, hogy fázik és azon tűnődik, hogy milyen napszak lehet és ő hogyan került most ide. Visszafeküdt. A telefont most tényleg lenémította, a másik szobában hagyta és egy vekkeren állította be az ébresztést délutánra. Visszaaludt.

Fél háromkor jelzett a klasszikus vekker. Tamás már előtte felébredt és mint mindig, azt érezte, hogy remekül aludt. Nem is értette, miért mondják, hogy a nappali alvás nem olyan, mint az éjszakai. Főzött egy kotyogós feketét és egy nagy pohár szűrt vízzel öblítette le. Telefonjáért nyúlt és néhány üzenetre válaszolt, de többször fennakadt, mert nem mindig tudta felvenni a csevegések fonalát. Ha esetleg régebbi ismerős írt rá, gyakran nem tudta őt hova tenni, vagy elhelyezni a múltjában. Felöltözött. Indokolatlanul egy dzsekit és egy télies cipőt vett fel a nyárias szettjéhez, pedig az idő meleg volt. A nyár még kitartott így szeptember közepén. Szokásához híven, kissé kényszeresen, ilyenkor ébredés után a közeli boltba gyalogolt, vagy a gyros áruldába. Ezekben az a jó, hogy ha esetleg időzavarba kerülne, ezek mindennap nyitva vannak, ugyanabban az időben. Bezárta a lakásajtót, és elindult vásárolni. A boltban, bizonytalanul támolyogva, fehérjedús dolgokat vásárolt és "jó reggelttel" köszönt a kasszásnak, aki ezzel nem foglalkozott. Tamás darabosságát és szétszórtságát is megszokta már, amikor ebben az idősávban jött vásárolni. A boltból kiérvén a semmibe nézve állt a járdán. Egy szirénázó autó lármája ébresztette fel. Aztán arra gondolt, hogy gyalogolhatna egy nagyobb kört, mert az ugye, egészséges dolog, főleg ennyi ücsörgés után. Egyik zebránál nagyon rossz tempóban kezdte az átkelést és egy autó rádudált. Elő fordult már ilyen... Tempósabban kezdett sétálni, és ügyetlenül, szédelegve kerülgette a szembejövőket. Megszólalt a telefonja és megállt. Dóra volt.

– Hol vagy? Mindjárt zárják a check int!

Tamás egy villámcsapást érzett a gyomrában. Elméje kitisztult.

– Te jó ég! Ma repülünk! Elfelejtettem. Nem érek oda.

– Elfelejteni? Hogyan lehet ezt elfelejteni? Most mi legyen? Már nem érsz ide sehogy. Felszálljak vagy mi legyen?

– Ö, igen, szállj fel, szállj fel! Ezt bebuktam, már nem érek oda.

– Tamás aggódom érted! A hangod is olyan zavart, öreges, ha visszajöttem beszélnünk kell. Nagyon furcsa vagy egy ideje!

– De miért?

– Felejtesz mindent, zavaros vagy, mintha fátlyak mögött lennél.

Tamás lomhán belépett lakása ajtaján. Letette a vásárolt dolgokat és a fali írótáblára nézett. Nagy betűkkel ő írta fel valamikor: "Lisszabon BUD 15:20". Fogalma sem volt mikor. Valami pedig derengett, hogy hajnalban, amikor műszakban volt, olvasgatott is a városról. Vagy az előtte lévő nap volt? Vagy még az előtt?

Lerogyott a kanapéra és csak bámult a semmibe. Ködösen kezdte bámulni a falat, fátyolos tekintettel, talán még motyogott is magában. Aztán meglátta a fehérjeport a dohányzóasztalon és elmosolyodott – nemsokára indul kondizni. Attól majd eloszlik a köd, eltűnnek a fátylak. Egy kis időre biztosan.

📚 Történetek
🏠 Főoldal